Egy aggódó apuka őszinte vallomásai

Egy nevét fel nem vállaló Édesapa véleményét olvashatjuk lánya kálváriájáról:

H. Zoltán vagyok Bajáról. Volt egy 14 éves lányom. Sárának hívja magát, pedig Emeseként volt anyakönyvezve. A kislányom nagyon jól tanult, mindig 5-öst kapott mindenből, én és az édesanyja nagyon büszkék voltunk rá. Főleg történelemből jeleskedett. A családban ő a negyedik gyermek, testvérei mind idősebbek nála és már nem élnek velünk. Ő volt a szemünk fénye. Egyik este azon kaptam, hogy az édesanyja régi fotóit nézegeti és jegyzetel. Kicsit furcsálltam a helyzetet, de ekkor még nem sejtettem semmit. Egyik nap kislányom az iskolával orvosi vizsgálatra ment, ahonnan hazaérkezve összevolt törve. Sírni kezdett, mert megállapították, hogy szemüveg kell neki. Próbáltuk vígasztalni, de nem sikerült sehogysem. Akkor még nem is sejtettem a színjátékot. Másnap elmentünk szemüveget nézni, szebbnél-szebbeket láttunk, ellenben lányomnak csak a régi SZTK-keretes szemüveg tetszett. És csak azt lehetett megvenni. De nem is az egyzserű olcsót, hanem a 25 ezreset. Rendkívül felháborított lányom viselkedése. Sosem akart még ennyire semmit, sosem ragaszkodott ennyire még semmihez. Így kénytelen voltam megvásárolni neki. Nagyon rosszul állt neki, ellenben amikor rámnézett a 70es évek végén éreztem magam. Hihetetlen deja-vum volt amikor megláttam, így egy idő után nekem is megtetszett a szemüveg. Ekkor ért az első sokk. A lányom osztályfőnöke felhívott az iskolából, hogy lányom egy hete nem volt iskolában és nem volt igazolása. Nem is tudom mit mondhattam volna, hazudtam. Hatalmas bűntudatot éreztem magamban ezután. Az első dolog amit tehettem az az volt, hogy elmentem templomba és imádkoztam. Imádkoztam azért, hogy ez ne legyen igaz, azért, hogy ez ne az én lányom legyen, ő nem tehet ilyet. Úgy döntöttem magamban, hogy nem szólok erről az esetről senkinek. Sem a feleségemnek, sem a lányomnak....
(itt a vallomás megszakad, ugyanis H. Zoltán nem tud erről tovább beszélni, viszont másnap folytatja történetét):
Szóval a lányom egy idő után minden harmadik pénteken a barátnőjénél aludt. Ez egy idő után kicsit gyanússák kezdett válni számomra. Egy péntek este feleségemmel úgy döntöttunk, hogy elmegyünk sétálni a városba. Végigmentünk a Sugó-parton. Nagyon sok részeg fiatallal találkoztunk, elszomorított a látvány és büszke voltam a lányomra, hogy ő nem tartozik közéjük. Eljutottunk a Halászparthoz és akkor ért az egyik legnagyobb csalódás életem során. A lányom benn állt a Riverside Pub nevezetű szórakozóhelyre várok sorában. hatalmas gyöngyökkel, az új szemüvegében, és régi ruhákban. Először ledöbbentem, majd elráncigáltam onnan, erővel. A barátnői nagyon megrémültek, ahogy a lányom is. Ordibáltam vele, hogy mit képzel magáról, hogy miért hazudozik? hatalmas csalódás ért. Hetekig nem tértem magamhoz, aztán rájöttem, hogy a lányom felnőtt. Ezután elkövettem életem egyik legnagyobb hibáját. Megengedtem, hogy eljárjon ezekbe a bulikba, úgy ha én elmegyek érte. Nem tudom mit műveltek bent vele, de a jegyei romlottak és egyre jobban kezdtünk eltávolodni egymástól. Már nem éreztem azt a meghitt kapcsolatot ami régen volt. De hagytam, hadd ússzon az árral, el kellett engednem, nem tehettem mást. Elnézést...
(pár perc szünet következik)
Ezután egyzser beállított hozzánk az én Emesém, hogy mostantól Sára. teljesen örűltségnek tekintettem ezt a váltást. A Sára ugyanis zsidó név. Nem tudtam elhinni, hogy a lányom egy zsidó nevet választott magának. Egyre több pénzt vitt magával. Még az anyjától is lopott, de nem tudtam semmit tenni. Egyszerűen nem hittem el ami velem történik, folyamatosan béna és kába voltam. És a legszörnyűbb a Karácsony este volt. A lányom elment buliba. Én csak akkor jöttem rá. EZEK ZSIDÓK! KARÁCSONYKOR CSAK A ZSIDÓK BULIZNAK. Ugyanez volt Húsvétkor. Jézus urunk feltámadását ünnepeljük. Pénteken amikor a kerezstrefeszítésre emlékezünk, a lányom ismét elment az általa pubnak nevezett helyre. ZSIDÓK. Azt ünneplik, hogy kerezstrefeszítették Jézust. Ezek mind zsidók! Ezeknek semmi sem szent! Pénzéhes zsidók! Elmentem megnézni a helyet. Televolt. Rengetegen voltak. Buliztak, ittak, önfeledten. Egy szent napon. Én mondom ezek, mind zsidók!....Ezt meglátván a láynomat kitagadtam. Visszaszállt belém minden erőm és soha többet nem beszéltem vele. Azóta a nagyszüleivel él, én nem láttam, de nem is érdekel. Engem egy zsidó nem érdekel, a zsidót meg csak a pénz érdekli, ZSIDÓK! (itt köpött egyet H. Zoltán és köszönés nélkül elment).